2018. július 2., hétfő

M&M's tábor

Szakkörünk idei háromnapos táborát a pályázatnak köszönhetően Mosonmagyaróváron töltöttük.


Hétfőn reggel izgatottan vártuk a buszt, ami kis megállóval a helyszínre vitt bennünket. A szállodában kipakoltuk a csomagjainkat, majd felfedeztük a környéket. Találtunk egy nekünk való játszóteret, ami rögtön birtokba is vettünk.



A finom ebéd után elfoglaltuk a szobákat. Nagy örömünkre az egész felső szint a miénk volt!


A tábornyitás után elsétáltunk a fürdőbe, ahol a hűvös idő ellenére élvezhettük a meleg víz nyújtotta örömöket. Uzsonnára pizzát kaptunk, majd ismét a medencékbe vonultunk labdázni.


A víztől kifáradva indultunk a szállásra, ahol már várt bennünket a vacsora.
Később az udvari játszóteret is kipróbáltuk.


Az esti teendők már rutinosan mentek, hiszen nem először voltunk ilyen helyzetben...:) Az egész napos mozgástól hamar elaludtunk a kényelmes ágyakban.


Kedden reggel mindenkit ébreszteni kellett. A reggeli láttán szemünk-szánk tátva maradt, hiszen mindenki azt választhatott, amit szeretett volna.


Amint jól laktunk, busszal mentünk a napi program első helyszínére, a múzeumba. A színekről sok mindent tudtunk már, hiszen a szakkörön is szóba kerültek a barlangrajzoknál és a golyóstoll esetében is. Most viszont játszottunk színdominóval, memóriakártyákkal, és a kiállított festményeket is ilyen szempontból vettük szemügyre.



Ezután a Futura tudományos játszóház következett. Amint megérkeztünk, felragasztotta a karszalagot a kezünkre a minket köszöntő munkatárs.


Megkaptuk a lapot, amelyen a programjainkat találtuk. Mind a négy elemnek (víz, föld, levegő, tűz) megfelelő szintet bejártuk, az animátorok segítettek bennünket a játékok funkcionális használatában.


Érdekes kísérleteket láthattunk a levegővel. Több olyan is volt, amit otthon is el tudunk végezni, sőt egy bulin is használhatunk!



Itt fogyasztottuk el az ebédünket, ami nagyon ízlett.



Délután részt vettünk a Tesla küldetésben, amely során három csoportban kellett megszereznünk azokat a kódokat, amelyek segítségével megmenthetjük a Földet a katasztrófától. Kicsit több, mint egy óránk volt minderre, és sikerrel járt mindhárom csapat!





A Planetáriumban is nagyon ügyesek voltunk, minden kérdésre tudtunk válaszolni. Izgalmas volt a talajon fekve nézni a tetőre vetített csillagképeket, képzeletben utazni egyik bolygóról a másikra.



5D-s moziban is jártunk. Négyen mehettünk be egyszerre az izgő-mozgó székekkel felszerelt vetítő terembe. Nagyokat sikoltoztunk, élménydús 5 perc volt! Fröccsent a víz, fújt a szél, mozgott a szék, mászkált a bokánk között valami...



A napot a kalandparkban fejeztük be, ahol az összes nekünk való pályát kipróbáltuk. Néhányan a felnőtt pályán is végigmentek! Sőt, a mászófalon is megmutattuk ügyességünket, bátorságunkat és kitartásunkat!



Vacsora után egy kis levezető játék jól esett az udvaron, és ismét hamar elaludtunk az élményektől kifáradva.

Szerdán reggel nagyon nehezen ébredtünk. A pakolás kicsit nehezen ment, hiányzott még egy kis alvás a fittségünkhöz...
Reggeli után ismét a múzeumba mentünk, ahol a rómaiakról szóló múzeumi foglalkozáson vettünk részt. Pannónia provinciáról hallottunk egy rövid ismertetőt, majd felpróbáltuk az ókori katona felszerelését, fegyverét. A kiállítást végignézve újabb ismeretekkel gyarapodtunk a korról.



A szálloda kertjébe érve táborzárást tartottunk. Mindenki bemutatta a kis dobozát, melyet maga díszített, töltött meg tartalommal a három napról. Kreatív megoldásokat láttunk, nem hiába vagyunk sokan négy éve szakkörösök!


Ebéd után elbúcsúztunk, és indultunk hazafelé. Tartalmas, tanulságos, jókedvű három napot töltöttünk együtt ismét. Sajnos az utolsó alkalom volt, de a sok élményt még sokáig nem fogjuk elfelejteni!

2016. június 28., kedd

3.nap


Ezen a reggelen is ébreszteni kellett a táborozó csapatot. Gyors öltözés, összepakolás után finom tojásrántottával és meleg bagettel töltöttük meg  a pocakot.  A finom reggeli után visszamentünk a szálláshelyre és  megcsináltuk a táborzárást. Mindenki elmondhatta, hogy milyen emléket visz haza ebből a pár napból. Mi pedig azt, hogy nagyon büszkék vagyunk rájuk, és hogy amerre mentünk mindenki dicsérte őket. Kiosztottuk az érmeket, melyet a három nap emlékére kaptak  a gyerekek. Ezután ismét kisvonatra szálltunk, ami repített minket a Mobilisbe. Sajnos Zara sapkája is lerepült, amit visszafele sem találtunk meg.

A Mobilisben mindenki jól elfoglalta magát. Lehetett buszpálya-útvonalat tervezni, reakcióidőt mérni, logikai gondolkodást próbára tenni, álomautót vezetni, golyópályát tervezni, kísérleteket figyelni.


Gyorsan eltelt az itt töltött idő, és egy kis meglepetés is belefért a gyerekeknek. A lányok pörgettyűt kaptak, a fiúk pedig összeszerelhető helikoptert.

Finom ebéd várt minket, mire visszaértünk. Utána már csak annyi időnk volt, hogy megfogjuk a csomagjainkat, és megkeressük a buszt, ami hazafelé visz minket.

Az úton sokan választották a pihenést alvás formájában.

2016. június 27., hétfő

2. nap

Ilyen még nem volt a táborozásaink során!
Negyed nyolckor ébresztettük a gyerekeket! A finom reggeli után játékokat készítettünk, amiket a vizes játszótéren akartunk használni. Mosogató szivacskendőből tic-tac-toe figurákat vágtunk ki, mert az jól tapad a vizes felületen.


Dióhéjból kishajókat gyártottunk, amiket a sodró víz reményeink szerint elvisz majd jó messzire.


 Ezután elsétáltunk a közeli játszótérre, ahol minden a vízről szólt! Nagyon jót játszottunk! Így aztán a nagy meleg sem zavart bennünket.
Ebéd után ismét útra keltünk a kisvonattal. Utunk a Rába kalandparkba vezetett, ahol mindenki magasságát lemérték. Így a csapat fele a gyerekpályán tudta kipróbálni ügyességét, a másik fele már a junior magasságot is elérte. Mindannyian nagyon ügyesen mentek végig az akadályok során, többen a félelmüket leküzdve.



Hamar eltelt az itt töltött idő. De nagyon nem szomorkodtunk, hiszen az élményfürdő következett ezután! Csúsztunk, lubickoltunk, amit lehetett, kipróbáltunk. A vacsora talán most esett legjobban!
A közeli szökőkutat már ismertük, de nem hallgattuk meg a hangjátékát, amit esténként ad elő. Most ezt is megtettük, a zene és a színek harmóniájában gyönyörködve.


Később a  hajós játszótérre mentünk vissza, mert délelőtt nagyon odatűzött a nap. Most ki tudtuk próbálni a tic-tac-toe játékunkat is.



Miután jól kifáradtunk, elindultunk az esti sétánkra. A városban éppen táncfesztivál zajlott. Ahogy közeledtünk a helyszín felé, egyre jobban hallottuk, itt népzene szól! Mariann néni egyből eszünkbe jutott, és a tánctudásunkat sem felejtettük el! Így miután a rendező hívta a nézőket táncolni, nem kérettük magunkat!


Kifáradva értünk a szállásra, ahol a fürdés és a nasi-parti után ismét hamar álomba szenderültünk.

2016. június 26., vasárnap

KRéTA tábor

1. nap

Az iskolában gyülekezve már alig vártuk, hogy indulhassunk úti célunk felé. Amikor végre elérkezett az idő, a kisbusszal elindultunk Győrbe.


A szállásunkra érve, megállapította valaki: ez nagyon cool! Ez igaz is volt... A csomagokat lepakoltuk, majd egy kis városnéző sétára indultunk. Árnyas fák alatt tízóraiztunk a finom gyümölcsből, amit Mónikának köszönhetünk. A Rába partján találtunk olyan kerékpárokat, amiket kölcsön lehet venni a városban való közlekedéshez. Alaposan megnéztük, hiszen egyik témánk az évben ez a jármű volt.



A belváros megtekintése után ebédeltünk a szállásunk mellett levő helyen. Nagyon finom volt, és a mellé kapott jégkockákkal lehűtött limonádénak különösen örültünk a nagy melegben.



Csendes pihenő következett a szobák elfoglalása és a sok "Hű, de szép!" után. Mivel minden apartmanban volt légkondi, kellemesen telt a pihenés.


Később kisvonattal mentünk az állatkertbe, ahol rögtön egy állatbemutatót is megnézhettünk. (Közben a finom uzsonna is elfogyott az almával.)


Még egy rövid játszótéri játék is belefért az időnkbe. Etettünk őzeket, szarvasokat.


A kisvonat visszafelé egy nagy kört írt le, hogy a belváros nevezetességeit is bemutassa nekünk. Vacsorára érkeztünk vissza a szállásra kicsit fáradtan, de tele élménnyel.
Vacsi után fagyiztunk, és megnéztük a közelben levő szökőkutat. Hallgattunk utcai zenészeket, majd elmentünk a szigetre.


Bátorságpróbánk az volt,hogy egy keskeny ösvényen mentünk végig szürkületben a folyó partján. Ott megcsodáltuk az egyik hidat, amelyik szivárványszínben volt kivilágítva.


Az esti fürdés is élmény volt ilyen pazar fürdőszobában! Lefekvés előtt egy kis nasi-partit még tartottunk... Villanyoltás után 10 percen belül mindenki aludt!

2014. július 5., szombat

Péntek

E remek helyen gyereksereg esete befejezve.



Ébredés 7-kor. Stop. Nagy csaták a pakolásnál, küzdelem a szennyeszsákokkal. Stop. Mi nyertünk. Stop. Látogatás a templomban. Stop. Közös vásárlás, jégkrém. Stop. Élménytérkép befejezése. Stop. Táborzárás, őrangyalok leleplezése. Stop. Meglepetés: Nem diétás az ebéd!!! Stop. Rajz a vendégkönyvbe. Stop. Indulás a hosszú útra. Stop. Irány az édes otthon! Stop.

Csütörtök

Rengetegen fekve merengtek, mely fegyver hengerelte le testetek? Bent rekedt e gyereksereg.


Ébredés. Stop. Alkalmazkodás az új helyzethez. Stop. Szigorú diéta egész nap. Stop. Mindenki éhes. Stop. Életkedv van, délutánra a mozgásvágy is megjön. Stop. Programváltozás másodszor. Stop. Makk Marci, számháború, menekülés ismét a kutya elől. Stop. Dénes győzött!!! Stop. Tábortűz sütögetés nélkül Stop. Bátorságpróba a sötétben. Stop. Rutinos fürdés, gyors alvás. Stop. Holnap már megyünk is haza? Stop.

Szerda

Nedves helyen egy gyerek se esett bele, helyette kedvvel tele teste lett nedves.


Ébredés 7-kor. Stop. Jó az idő. Stop. Irány a strand! Stop. Medencék, csúszdák, lángos, jégkrém. Stop. Sok növény, sok árnyék. Stop. Számháború. Stop. Fáradtság. Stop. Esti vírusparty indul 20.30-kor, tart reggelig. Stop. Közben ügyeletes orvos, Normaflore, fertőtlenítés. Stop.